2020.01.13.
Bandi Zsolt:
Éves összefoglaló 2019
A 2019 esztendő kevesebb kardinális meghibásodással járt, mint a korábbi évek.
A leg lényeges probléma az a homokfogó működése, ami inkább áll, mint működik.
A lánc gyenge minősége okán az év nagy részében nem volt működtethető.
Elkészült a homokfogót megkerülő vezeték, és megújult a homokfogó előtti osztó akna.
A tisztított víz mennyisége, a fenti ábrán jól látható módon, csökkenést mutat
szeptembert követően. Ez az átfolyásmérő kétszeri ellenőrzésének köszönhető,
cserélve is lett a berendezés. Megfigyelt tendencia azt mutatja, hogy decemberben
újra növekedik a tisztított víz mennyisége.
Az áram felhasználás nem változott, jellemzően 6000-7000 kWh között változik
a napi fogyasztás. A kiugró értékek, az leolvasásból származnak az esetek
nagy részében. További csökkenést a légfúvók frekvencia váltóinak cseréje után várható.
A fenti ábra az I levegőztetőt mutatja, az oxigén szintek nagy kilengést
mutat, az ülepedés, a prés egyre jobb működése által kezelhető tartományba került.
A II levegőztető másolja az I levegőztető adatait.
A fenti ábrán jól látható, hogy ahogy a rothasztó is egyre jobban működött,
illetve a prés gép is stabil lett, úgy lehetett a préselést hatékonyabbá
tenni, így ritkább lett azon napok száma, mikor 2 szállítást kellett csinálni.
A rács szemét/homok mennyisége sajnos kisebb mint a valósan kéne legyen,
köszönhető az annak, hogy a homokfogó az év nagy részében nem üzemképes.
2020.01.07.
Üdv. Pisti
1-2 nap pihenőt tartunk, leálltunk mindennel. Csütörtökön újra kezdjük fűteni, majd lassan terhelni.
Üdvözlettel
BZs
-----------------------
Szia Zsolti!
Hétfőn este 22-óra körül a biokazán leállt, mert az ER felhabzott. A rothasztó tetején az ablak alatt 40-50 centivel volt a hab.
A fűtést és keverést leállítottuk. Az ER tetején a vízzárat és a vízcsövet leeresztettük,fagytalanítattuk.
A rothasztón az átömlő gázcső elzárva a szellőztető pipacső kinyitva.
Mindhárom kondenzvízleválasztót átmosattuk, 10-12 vödör vízzel.
Ezután a fáklyázót és a biokazánt kipróbáltuk, rendben üzemeltek. A biogázvezetékek tiszták.
Betáplálást a rothasztóba elhagytuk.
Ezeket átadom a váltó műszaknak. Üdv: Kálmán
2019.12.09.
keszidn:
-még mindig nem sikerült leüríteniük a homokfogót, mert a régi zsilipek átengednek (az újak már nem fognak)
-hétvégén megjavították az elősűrítőt
-a múlt havi biogáz fogyasztás már valós számokat mutat, mert már tudják mérni a biogázkazánokra menő mennyiséget!
(ehhez még hozzáadják az elfáklyázottat is, amit továbbra is saccolnak az üzemórából)
2019.10.17.
keszid röviden(Bandi Zsoltival összefutottam a váci telepen):
Homokfogók készek, egyikkel elindultak, fokozatosan majd a másikkal is, illetve
a 2. EÜ. is beüzemelésre kerül nemsokára.
Vas-só adagolás nem megy.
2019.09.27.
keszid:
Nem történt semmi különös
2019.08.27.
Bandi Zsolti járt ma nálam és elmondta, hogy
augusztus 12. óta a 3. UÜ motorleégés miatt nem üzemel.
2019.07.29.
Ui:Beszéltem Bandi Zsoltival a Dk. telep határérték körüli foszfor labor adatáról.
Elmondta, hogy csúszott a rendelés leadása, innentől a szállítás, de mára már adagolnak.
(Önellenőrzés jövő hét vége felé, addig helyreáll az összP.)
2019.07.02.
A laboreredmények alapján a levegőztető medencék szárazanyag tartalma lassan
emelkedik, ezért emeljük fel a fölösiszap elvételét az eddigi 14m3/h-ról
17m3/h-ra, és maradjon a folyamatos elvétel.
2019.05.14.
Vázolom a keszid helyzetképet:
Homokfogót külsős takarítja.
Jelenleg az 1. EÜ üzemel, a 2.-t takarítják.
A vas-klorid adagolás ismét zavartalan. (Múlt pénteken jelezte Zsolt, hogy dugulás volt.)
Központi mintavevő vitt mintákat a telepről ma.
2. sz. présgép dolgozik jelenleg.
A csapadékos időjárás ellenére a telep jól teljesít.
2018.12.19.
Szia Zsolt!
A befolyó és elfolyó vízmennyiségeket napi összehasonlításban nem érdemes nézni,
a havi különbség ad pontosabb adatot, és azt nem írtad le, hogy melyik a magasabb.
Az nem a homokfogó hibája, hogy nem bírja a szálasanyagot, hanem a rácsé, mert átjut
rajta olyan mennyiségű szálasanyag, ami tönkre tudja tenni a homokfogó
láncát, és ami ezen nem akad fent az a szivattyúkat, keverőket teszi tönkre,,
és a toronyban is kirakódik, ami látható volt a torony ürítésekor.
Üdv.:
Nagy József
2018.08.24.
keszidn viszont egyértelműen és jelentősen javaslom csökkenteni
az iszapkoncentrációt legalább 4,5 – 5 g/l közé , de jobb lenne 4,5 g/l
érték alatt tartani .
2018.08.14.
2018. július 18-a óta sajnos jelentősen , több mint a duplájára emelkedett az alkalmazott iszapkoncentráció
keszidn , és bár tudom , jelezted , hogy gondot okoz napi szinten a megfelelő fölösiszap elvétel biztosítása ,
szeretném jelezni , hogy elértük azt a szintet ahol már nem növelhetjük még rövid időre sem következmények
nélkül az iszap szárazanyag tartalmát .
2018.08.03.
Köszönöm a jelentést , ez annál is inkább fontos számomra , mivel a nyári időszak szabadságai miatt
én és kollégáim is kevesebbszer jutunk el a telepekre .
A tisztítási hatásfok és a laboreredmények még kiválóak , de az iszapkoncentráció megemelkedett ,
és ami a legrosszabb , az előülepítő magas iszapszintje miatt folyamatosan berothadt szennyvíz jut
a biológiára , ahol a nagy hőség miatt amúgy is kritikusabb a helyzet .
Biztos vagyok benne , hogy a levegőztetőn , majd később az utóülepítőkön is felgyűl , megnövekszik
a habzás , ennek elúszásával majd a tisztítási eredmények is romolhatnak , de nem fokozom .
Mindenképpen szükséges a napi megfelelő (most megemelt) fölösiszap mennyiség mielőbbi elvétele .
különben olyan „spirálba” kerülhetünk mint télen a Váci telepen , ahol csak májusra sikerült (nagyon
nagy nehézségek árán) helyreállítani a technológiát . Gyuri tudna róla mesélni sokat !
A keszid szvt telep pedig még érzékenyebb , labilisabb technológiailag , valószínűleg a biológia is
teljesen felborulnia egy hasonló szintű sokk esetén .
Azaz csodát kell tennünk a préssel , a fölösiszapot rendszeresen el kell venni , különösen most a nyári
rendkívüli kánikula idején .
2018.07.05.
Sajnos , egyértelműen várható ! Sőt !
A telep fő gondjai (szerintem fontossági sorrendben) :
- hidraulikai túlterhelés (főleg csapadék esetén ) , még egy utóülepítő nem ártana ,
- a csapadék és olvadék vizek a kommunális csatornába kerülnek , nincs mód a leválasztásukra (fölözés) ,
- a préselt iszap elszállítása gyakran akadozott , ilyenkor szinte azonnali határérték túllépések várhatóak ,
- iszap (nyers és fölös) gépi elősűrítése nem megfelelő (!) , a rothasztók üzeme sem kielégítő ,
- előmechanikai tisztítás hatásfoka nagyon alacsony , alulméretezettség , műszakilag rossz technológia,
- korábban többször is előfordult , hogy oldott oxigénből sem volt mindig elegendő !
- szabályozhatatlan vagy rosszul szabályozható iszap- és nitrátrecirkulációk ,
- megfelelő osztóműtárgyak hiánya ,
- gyakori műszaki meghibásodások az iszap vonalon (túlautomatizálásból is következően) , kézi üzemmód
hiánya .
Ezek talán a legfontosabb problémák . A technológiailag legérzékenyebb nagytelepünkről van szó , nézzük meg a
2013-as év eleji Malatech Kft – szerencsétlenkedéseit („tudományosan” alátámasztva) .
2016-tól sikerül alacsony iszapkoncentrációval üzemelnünk (több feltétele is volt) , azóta látványos tisztítási hatás-
fok javulás , kevesebb iszapképződés , és az energia felhasználás jelentős csökkenése figyelhető meg .
Nagy segítség , hogy végre önálló telepvezetője is van a telepnek .
Üdvözlettel :
Bihari Károly
Szia Karcsi!
A keszid szennyvíztisztító telep túlterheléséből következően a tisztított szennyvíz egyes komponenseinél 2017-ben voltak kisebb határérték túllépések.
2018. február-márciusban műszaki probléma miatt volt minőség romlás az ammónia-N és KOI esetében?
Ezekre a határérték túllépésekre lehet a továbbiakban is számítani?
2018.06.21.
Látom most mérges vagy , a korábbi egyeztetéseken még nem voltál a vállalatnál , így az előzményeket nem ismered .
Alábbi véleményemet továbbra is fenntartom , sőt kiegészítem :
- Oltó iszappal , mész adagolása mellett is (idővel) felhabzik az iszap ebben a rothasztó kialakításban .
- Csak rengeteg költség és idő veszteség lesz , a korábbi években láttuk , ha az iszapot a hőcserélőről
továbbra is felső bevezetéssel juttatjuk a rothasztóba a jelenlegi kialakítás mellett , annak felhabzás
lesz a következménye . Sajnos .
- Még nagyobb baj , hogy a tervezett ürítéssel a telep elejére , hatalmas többlet terhelést kap a biológia .
Nem biztos , hogy ezt határérték túllépés nélkül fogadni tudja . Nagyon el kell osztani a napi terhelés
mellett , ráadásul közben erőteljesen préselnünk is kell , ez újabb jelentős csurgalékvíz mennyiséggel és
többlet terheléssel jár.
Nagyon óvatosan kell csinálnunk a dolgokat , a telep technológiai kialakítása amúgy is a legérzékenyebb nagytelepeink
közül . Évekig nem sikerült (több külső ok miatt is) beállítani a telepet , az utolsó másfél év (ismereteim szerint) az első
hosszabb időszak , amikor jó tisztítási hatásfokkal tisztítunk folyamatosan .
(A keddi telepvezetői értekezleten a keszid szvt. telep több szempontból lesz jó példaként részletesen értékelve .)
2018.06.20.
Az általad leírtak tökéletesen leképezik a korábbi időszakot ,
ami miatt jó három évvel ezelőtt javasoltuk a rothasztó keverésének
és a bevezetési irányoknak a megváltoztatását . Úgy emlékszem ,
átbeszéltük , és nem is igényelt volna túl nagy átalakítást .
A lényeg , hogy megszüntettük volna a hőcserélőről érkező iszap
„bezubogását”, ami egyértelműen jelentősen habosodás gerjesztő
folyamat .
Természetesen ezek az átalakítások leürített rothasztóban végezhetők
el , bár az alsó keverést talán még most is meg lehetne
valósítani .
Sajnos ezen felül nekem sincsen használható ötletem .
Üdv:
Bihari Károly
From: Molnár György
Sent: Tuesday, June 19, 2018 2:03 PM
To: Bihari Károly
Cc: Dobra Mihály ; Bandi Zsolt
Subject: keszid rothasztó habzás, savanyú pH
Szia Karcsi!
Tanácsodat szeretnénk kérni:
keszid Szennyvíztisztító telepen az előrothasztó felhabzott a múlt héten.
A külső keverő szivattyút leállítottuk, csak a hőcserélő szivattyú
keringtette a rothasztót. Ma elmentem Zsolthoz, hogy megbeszéljük
a biogáz átkormányzását a gáztartályra, de az előrothasztó tetején
ismét lefúj a habos gáz. A rothasztó zsebben megnézve a rothasztóban
az iszapszint kb. 1,5 m-re van az állványcső tetejétől. Valószínűleg
a hőcserélő által keringtetett iszap az állványcsőről bezubogva
habzik fel. A rothasztóban lévő iszap konszolidálására a hőcserélő
szivattyút is leállítottuk.
Marika a rothasztóban lévő iszapról a következőket mérte:
- pH 6,3
- ammonia 123 mg/l
- szárazanyag tartalom 10,9
Kérjük tanácsodat, mit tegyünk.
Köszönettel: Gyuri
2018.05.14.
A mai laboreredmények alapján keszidn (nem meglepő módon) nagyon magas az iszapkoncentráció !
Ennek ismeretében javaslom
- a fölösiszap elvétel mielőbbi , intenzív elvételét ,
- és a rothasztó dekantálások lassabb ütemű , fokozott figyelemmel végzését .
A biológia túlterhelése könnyen váratlan helyzetbe sodorhat bennünket . Számunkra most a telepi biológia
stabilizáció legyen az elsődleges feladat .
2018.05.14.
Örülök , hogy a prés ismét jól üzemel , és főleg annak , hogy kézi üzemmódban (is) !
Az előülepítő iszapszintjei (130/110 cm) még túl magasak , elsősorban ezeket kellene
csökkentenünk .
2018.05.08.
Szia Zsolt !
Köszönöm a tájékoztatást . Kicsit aggódom az elhúzódó iszapkezelési problémák miatt , és nem csak a megnövekedett költségek és az
elvégzendő többlet munka miatt , hanem főleg a telep tisztítási technológiájának alakulása miatt .
Nagy József kollégám tegnapi tájékoztatása is vészjósló jeleket tartalmazott (ezért kértem írásbeli jelentést is) , mert mindkét forrás azt
jelzi számomra , hogy sürgős műszaki beavatkozásra van szükség .
A prés üzemképességét megnyugtatóan biztosítani kell , évek óta gondot okoz a nem biztonságos üzemmód ,
- az , hogy nem üzemel kézi üzemmódban , és az , hogy
- a másik tartalék gépből szinte csak a keret van meg , már „tartalék alkatrész bányának” sem alkalmas .
Ha nem sikerül saját hatáskörben úrrá lennünk mielőbb a problémákon , úgy akár külső segítséget is igénybe kell vennünk . Ahogy írtad ,
az eredmények még megfelelőek , de a helyszínen látott előjelek már korántsem .
Az előülepítők jelenlegi technológiai helyzete miatt a legfontosabb
- a nyers iszap elvétele , az előülepítő iszapszintjének jelentős csökkentése !
- Fölösiszap elvételre csak ezt követően kerülhet sor ! Meg kell akadályozni a berothadt iszap biológiára jutását !
(Sajnos a műtárgyak felületén lévő habréteg azt mutatja , ez nem mindig sikerült!)
- Viszont fölösiszap elvétel nélkül a telep technológiája néhány napon belül összeomlik !
Sürgős intézkedésre van szükség !
Üdvözlettel:
Bihari Károly
2018.04.11.
Személyes tapasztalatom nincsen a berendezés üzemeltetésével kapcsolatosan .
Azt alátámasztom , hogy keszid szvt telepünkön az elszállítandó rácsszemét és homok rendkívül vizes állapotban van .
Ha jól értelmezem , akkor a telepvezető kolléga szerint a homok kifogásakor a víz jelentős része visszafolyik a homokfogóba .
Ezek szerint a konténerek magas víztartalma a rácsszeméttel kerül ide .
Akkor viszont én az okot szüntetném meg először , ezt követően vízteleníteném tovább a rácsszemetet (csak szükség esetén !).
A jelenlegi rácsszemét leválasztó berendezésekről évek óta tudjuk , hogy
- alul tervezettek , csúcsban együttes működésük sem biztosítja a teljes érkező szennyvízmennyiség megfelelő kezelését .
Középső , (két rács közötti) átbukást követően rácsszeméttel együtt is jut nyers szennyvíz az előülepítőre ,
majd kumulálódik a rothasztóban . a leürítések alátámasztották a rothasztó elszennyeződését .
- Véleményem szerint technológiai szempontból ezek a rácsok gyenge hatásfokúak , és alulméretezettek is .
Ezért megfontolásra javaslom a gépi rácsok cseréjét , olyan technológiájú rácsra , ahol várhatóan a rácsszemét is magasabb
szárazanyag tartalom mellett kerül kinyerésre majd elszállításra . (Jelenleg is üzemel telepeinken a leírtaknak megfelelő technológia.)
És amennyiben továbbra is szükséges lesz a végtermék víztartalmának csökkentése , akkor tudom támogatni a mellékelt megoldást .
2018.03.14.
Nehéz helyzet , mert a telep rendbe jött , de az iszapkoncentráció még nem túl magas .
Négy napig viszont nem várhatunk , ezért javaslom:
- Holnaptól minden második napon vegyük el a szokásos fölösiszap mennyiséget ,
- így összességében fele annyit veszünk el , talán elég lesz ,
- a nyers iszap elvétele természetesen marad a szokásos , 80 cm fölé ne engedjük
az előülepítők iszapszintjét .
2018.03.13.
Igen . Sajnos előre látható volt . Erre utalt a mellékelt tegnapi technológiai utasítás .
Amikor rendszeresen „visszapörgetjük” a telep elejére , -és ezzel nagy részben a biológiára-
a felúszó berohadt habos iszapot , akkor a laborban mért iszapkoncentrációból nem lehet
tudni , hogy mennyi a hasznos eleveniszap hányad .
Erre csak a biológiai vizsgálatok adnak támpontot , abból pedig világosan látszott , hogy az
iszap egyre fonalasabb .
Óriási technológiai hiba minden telepünkön , hogy
- az utóülepítőkről lefölözött felúszó hab nem az iszapvonalra kerül ,
- mivel túl vizesen vesszük le , ott is jelentős problémákat okozna .
Keringetjük a rendszerben a habot , és várjuk , hogy az eleven iszap lebontsa . Jó hosszú
folyamat .
A kiváltó ok a téli kemény körülmények mellett
- a biológiai műtárgyak holtterei , illetve Nálad a
- gyakori keverő problémák az anoxikus terekben erre rátesznek még néhány lapáttal !
- és probléma lehet még a folyamatosan magasan tartott iszapkoncentráció !
(Ez Nálad nem jellemző az utóbbi hónapokban , de pl. Szobon ez a fő gond évek óta .
Nincs mit tenni , letermelünk , keringetünk , szaporítunk …. és így körbe , körbe .
És csak reménykedni tudok , szeretnék , hogy a telepi fejlesztések , beruházások során nem
csak a beruházási , kivitelezői (akár politikai) érdekek érvényesülnek , hanem a technológiai
szempontokat is figyelembe veszik .
Sok remény nincsen , a jelenleg kezdődő telepi fejlesztéseknél sem veszik figyelembe a technológiai szempontokat .
2018.03.12.
A mai laboreredmények alapján úgy látszik , az iszapkoncentráció a telepen a veszélyes
(túl alacsony) zónába került . Ennek oka lehet a jelentős fonalasodás és az iszapfelúszás
együttes jelenléte .
Holnap végezzünk ellenőrző mérést ammóniára és a legalacsonyabb iszapkoncentrációkra .
Fölösiszapot újabb értesítésig ne vegyünk el !
2018.02.28.
Köszönöm a visszajelzést és a megküldött adatszolgáltatást .
Az általad is jelzett anomália oka , miszerint a bejövő szennyvízmennyiségek jóval magasabbak a elfolyó mennyiségeknél ,
szerintem az , hogy az elfolyó , tisztított szennyvízmennyiség mérő mérési felső határa kb. 14000 m3/nap körüli , többet
nem mér , hasonló a Szentendrei telep mérője is .
Persze jó lenne egy pontosabb mérés , ha lehetőség van rá én támogatom a megoldást .
De a bejövő hatalmas szennyvízmennyiség aggasztó mértékű , ugyanis becslésem szerint alig több mint a fele technológiai
azaz kommunális eredetű szennyvíz . A többi infiltráció útján kerül a csatornába , (tehát nem kell , hogy aznap essen) , így
szárazabb napokon is észlelhető jelentős terhelés .
És sajnos az olvadt hólé és csapadék jelentősen lehűti a telepi szennyvíz hőmérsékletét . Ez Nálad most 8,2 C0 körüli lehet ,
még a lehetséges pontatlanságokat figyelembe véve is nagyon alacsony . Hiszen úgy tartják , 10 C0 alatt nincs nitrifikáció ,
legalább is ha elmegy szinte reménytelen visszaállítani .
Nálad szerencsére működik , és jelenleg a telep is jól üzemel (néhány gyenge napot leszámítva) .
Kérlek , figyelj nagyon , a Te teleped a legérzékenyebb technológiailag .
2018.02.27.
Szia Karcsi!
A telepen az előülepítők elfolyó vize megfelelő, az anaerob és anoxikus
medencék felszíne tiszta, a levegőztető medencék felszínén kevés hab látható,
az oxigén szintek megfelelőek, az iszap színe kicsit világos. Az utóülepítők
felszínén vastag összefagyott hab látható. a kotró egy darabban forgatja körbe,
a fölözőn leúsztatni nem lehet, az elfolyó víz kevés lebegő iszapot tartalmaz.
A fölösiszap elvétele folyamatos 20m3/h. Az iszapok mintavétele mindig ugyanazon a helyen történik.
Üdv.:
2018.02.26.
Az eredmények még jók , és a nagy hideg miatt jó , hogy kicsit nőtt az iszapkoncentráció , de mint azt a pénteki telepvezetői
értekezleten is mondtam , ez a technológiailag legérzékenyebb telepünk . Te még nem tudod , mert egy hosszú sikeres időszak
közben jöttél hozzánk .
Ha megnézzük az elmúlt három labormérés alakulását , igen nagy hullámzás látható az iszapkoncentrációk terén .
Pedig közben nem kértem , hogy változtassuk a fölösiszap elvételt .
Ha nagyon alacsony , ilyen hidegben az sem jó .
Ha nagyon magas (itt az 5 g/l már magasnak számít) az sem jó .
Stabilizálni kellene a 4,0 – 4,3 g/l körüli szintet . Persze a mintavételekben is lehet hiba , de ekkora ingadozás , főleg ezen a telepen
nem megengedhető .
Próbáljuk a mai értékeket szinten tartani .
2018.02.19.
Meglepett a mai labor eredmény . Előzmények nélküli..
Nem tudom , látszik –e valami a telepen vagy a mintán ?
Pénteken (amikor személyesen láttam a telepet) még nem láttam
vészes előjeleket .
Lehet , hogy egy „kicsit” már alacsony az iszapkoncentráció ?
Én inkább most is a
- rendkívül alacsony szennyvíz hőfokra , (olvadék vizek)
- és a nagy hidraulikai terhelésre ( 14290 m3)
tippelek . Ha nem volt más zavaró tényező .
2018.01.09.
Tegnap délelőtti ború látásom sajnos nem volt alaptalan !
Már a délutáni laboreredmények mutatták a telepi technológiák felborulásának első komoly jeleit .
A szerves anyag lebontást jelző KOI értékek "elszálltak" mindkét telepen , vélemény szerint egyelőre
"csak" jelentős pehely és iszapelúszás miatt . Azonban már most látható mindkét telepen a jelentős
felhabzások és felúszó anyag mennyiségekből az anoxikus a levegőztető medencék és az utóülepítők
felszínén . Ismét hosszú hetekbe , hónapokba fog telni a telepi technológiák helyreállítása .
Ehhez persze
- azonnal meg kell kezdenünk a berothadt iszapok letermelését , a fölösiszapok elvételének
megkezdését , jelentős megnövelését ,
- és mindennek feltétele AZ AZONNALI ISZAP ELSZÁLLÍTÁSOK BIZTOSÍTÁSA !
Sajnos az elmúlt években többször volt már hasonló problémánk ezzel az iszapszállító céggel „is” !
Pedig a víztelenített iszapok időben és megfelelő ütemben történő elszállítása nélkül nem lehet jól
és eredményesen üzemeltetni egyetlen szennyvíztisztító telepet sem !
Ugyancsak láthatóak üzemeltetési rendellenességek és problémák egyéb telepeinken is , mint
Veresegyház , Szentendre , Gödöllő , Pilisszentkereszt stb , ahol szintén nem lenne szerencsés
az iszap elszállítások korlátozása , akadozása , mondjuk a fent említett súlyos helyzetben lévő
két nagytelepünk iszapelszállítási kontingensének megemelése következtében .
Ezeken a telepeken is biztosítani kell legalább a jelenlegi szállítás mértékét , de szükség lenne
például Veresegyházon is mielőbb a fölösiszap elvétel emelésére .
Komoly a baj , jó lenne mielőbb elejét venni a problémák további terjedésének !
2017.11.16.
Tudom , hogy az elmúlt hetek eléggé „mozgalmasra sikeredtek” a telepen , több váratlan probléma és
előre tervezett munka is befolyásolta a telep üzemeltetését .
Ennek ellenére kérem , hogy :
- Tovább csökkentsük az iszapkoncentráció mértékét (a tegnapi eredmények már jelzik a jó irányt)
- de további csökkentés szükséges , most a 4,5 – 5,5 g/l közötti szinten tartás lenne célszerű ,
A DIWS-en / Szennyvíztisztítás/keszid/iszapszerkezet…/ címszavakra kattintva láthatod Nagy Göde
Péter kollégám biológiai vizsgálatainak eredményét , és értékeléseit is . Ezek átnézése is sokat segíthet
a telepi folyamatok elemzésében , megértésében .
Amúgy nagy baj nincsen , ahogy fentebb jeleztem az irány már jó , szerintem hamarosan ismét tökéletes
lesz a telep tisztítási hatásfoka .
2017.11.07.
keszid szvt. telep :
- 2014- óta a legnagyobb hidraulikai terheléssel üzemelő telepünk , de sajnos ebben komoly
szerepe van a hálózatnak (!?) , ugyanis
itt a legnagyobb a csapadékvíz megjelenés aránya , hígító hatása ! Csapadék esetén akár több
mint 50 %-al is nőhet a terhelés !!!
Ez természetesen komoly befolyással bír az üzemeltetési fajlagosainkra is , amelyek függenek a
tisztított szennyvíz mennyiségétől .
- Villamos energia fogyasztásban (ha ez az arány marad) hatalmas a javulás a korábbi évekhez
képest ! - (2288458 kW)
Ezt elsősorban két tényezőnek tudhatjuk be :
a, Hosszú ideje nem volt üzemeltetést gátló komolyabb műszaki probléma , (legalább is októberig!), és
b, sikerült átállnunk az „alacsony iszapkoncentrációval”történő folyamatos üzemeltetésre !
Ezzel a hihetetlenül jó eredménnyel (no meg a sok csapadékvízzel)villamos energia felhasználás
fajlagosa tekintetében keszid
magasan vezet (!) a többi telep előtt , de ehhez a többi telep romló energia felhasználása is
kellett !!! (főleg Gödöllő)
De azt is ki kell emelni , hogy 2013- óta keszidn fokozatosan és szinte folyamatosan javul a
villamos energia felhasználás hatásfoka !!!
(Kivétel a 2014-es év)
- Víztelenített iszapmennyiség alakulását tekintve a 2015-16 –os év rendkívüli romlást
eredményezett , kb. 50 %-al nőtt a mennyiség !!!
(Tudjuk , hogy ennek fő oka a rothasztók használaton kívül helyezése ! ) Idén is ez a helyzet ,
de a korábbi két évhez képest jelentős , kb
20 %-os javulás tapasztalható ! Igazából csak a rothasztók beüzemelését követően várható további
jelentős javulás , de akkor várható !
A jelentős javulás fajlagosokban is jelentkezik , de az igazán gazdaságosan iszapot kezelő telepinket
(Gödöllő , Szentendre) meg sem közelíti.
Veresegyházat éppen hogy megelőzve a harmadik helyen áll a telep ebben a tekintetben . További előre
lépés akkor várható , ha
a, ismét üzemelni fog a rothasztó ,
b, lecseréljük a „használhatatlan” és gazdaságtalan gépi iszapsűrítőt (!) , (tudom, állítólag működik)
, és
c, javítjuk a víztelenítés hatásfokát a prés fölé beépített gépi iszap (dob)sűrítővel , (Ebben az
esetben a leggazdaságosabb iszapvonal lenne!)
- A vegyszer és adalékanyagok felhasználása tekintetében
a, polielektrolit – várhatóan a legrosszabb évet zárjuk (?) az előzőekből következően érthetetlenül …
de fajlagost tekintve így is második (!) – igaz 2015-ben még első
volt ! Így is nagy a javulás 2013-hoz képest !!!
b, vas-só felhasználás – jó 30 % -al nőtt idén (?!) , ennél fajlagosban is csak Gödöllő rosszabb !
c, Bioclean felhasználás jelentősen csökkent , az oka , hogy júniusban megszüntettük az
adagolást , és az eredmények ….
2017.10.27.
Az elmúlt években már többször jártunk úgy a keszid szvt telep iszapvonalával , hogy egy
„pitiánernek” nevezhető hiba miatt nem tudunk préselni ! Ez viszont a telep technológiájának
teljes felborulását eredményezheti néhány napon belül .
Hol egy nyomásérzékelő meghibásodása , hol egy kezelő panel képernyője stb. az oka , hogy
nem tudunk előírásszerűen üzemelni ,
MERT A GÉPEK NEM ÜZEMELTETHETŐEK KÉZI ÜZEMMÓDBAN !!!
Szakmailag elfogadhatatlan mulasztás , és komoly anyagi károkat okoz a vállalatnak . Hétfőtől
most is az iszap Vácra szállításával próbáljuk menteni a helyzetet , de ez sem olcsó megoldás !
Többször javasoltam , úgy a prés mint a gépi iszapsűrítő esetében is a kézi üzemmód kialakítását ,
ha már a beszerzésnél ill. beruházásnál nem gondoltunk erre .
Amúgy valamennyi telepünkre javaslom és mondom :
Nem szabad „túlautomatizálni” a technológiákat , a kézi beavatkozás lehetőségét minden esetben
meg kell teremteni . Legalább utólag …
2017.10.26.
Tegnap délután rövid közös telep bejárást tartottunk Bandi Zsolt telepvezető kollégával ,
melynek célja a múlt heti bejárás tapasztalatainak újra ellenőrzése , valamint a telepi
laborminták és azok adatainak megfelelő biztosítása a vizsgálatokhoz .
A bejárás észrevételei :
- Az előülepítő továbbra és eléggé sötét , fekete színű , de iszapátfolyás a biológiára
nem volt látható (!) , és a nyers szennyvíz sem volt berothadt állapotban .
Az iszapszint minimálisan 1 m feletti volt , azaz a maximálisan még megengedhető
szint (ezért a fekete szín) , ha lehetséges , már 80 cm felett célszerű lenne az iszap
elvétele .
- Az anoxikus medencéken minimális habképződés volt látható (!) ,
- a biológiai medencéken lényegesen csökkent a hab mennyisége , és jelentősen
javult az állaga , kifejezetten jól látható a javulás .
- Akárcsak az utóülepítők felszínén , ahol szintén jelentős mértékben csökkent a fel-
úszó hab mennyisége .
- A telep tisztítási hatásfoka kiváló , a tisztítási eredmények nagyszerűek ,
- az iszapkoncentráció megfelelő mértékben csökkent
azaz a telep nagy biztonsággal és megfelelően üzemel !
Az előülepítőben továbbra is felhalmozódó (ugyan jóval kisebb mértékben mint korábban)
berothadt iszap két helyről származhat ,
- a présekről folyhat vissza (bár most a szalagcserét követően ennek kisebb az esélye)
- és a gépi iszapsűrítőről, melynek megfelelő beállítását 6 éve nem tudjuk biztosítani.
Ezek rendszeres ellenőrzésére , a csurgalékvizek gyakori vizsgálatára (ülepedés,iszaptartalom)
javaslom nagyobb figyelmet fordítani .
Jövő héten , szabadságát követően Nagy József kollégámmal közösen is átnézzük a gépi sűrítő
jelenlegi beállításait .
2017.10.18.
A ma délelőtti telepellenőrzésemkor az alábbi rendellenességeket tapasztaltam :
- Először is feltűnt az előülepítőkben a szennyvíz fekete színe , és erőteljes rothadása , gázosodása ,
- A levegőztető medencék teljes felületén kialakult sötét színű , felfúvódott hab megjelenése ,
- És hasonlóan az utóülepítők felületén megjelenő nagymennyiségű felúszó hab ,
( A múlt héten a fent leírtakat még nem tapasztaltuk .)
- Számomra ez már egyértelműen jelezte a probléma okát , de azért a gépészeknél még rákérdeztem
az előülepítők iszapszintjére (ami a megengedett szint alatt volt) ,
- úgyhogy elsétáltunk az iszappréshez is , amely éppen nem üzemelt (konténerre vártak) ,
- de egyértelműsíthető , hogy a jelek arra utalnak , hogy a préselési folyamat során a csurgalék vizekkel
nagymennyiségű berohadt vegyszeres iszap is visszajut a telep elejére , így a nevezett műtárgyakra és
a biológiára is , komolyan veszélyeztetve a telep tisztítási hatásfokát !
- A telep jó másfél éve folyamatosan határérték alá tisztít , és remélem a mai laboreredmények is hasonlót
fognak mutatni . De amennyiben sürgősen nem változtatunk azon , hogy berohadt iszap is visszajut a
telep elejére nagy mennyiségben , akkor néhány napon belül felborulhat a telep technológiája !
- Ráadásul úgy tudom , hogy két hete megvan az új szalag a présre , „ csak” fel kellene szerelni a gépre , és
akkor ismét minden üzemszerűen működhet .
- Szerencsére a fertőtlenítő műtárgy tetején a tisztított szennyvízben még nincsen iszap , ez is jelzi , hogy
csak néhány napja „uralkodnak ilyen állapotok” .
Szeretném segítségedet kérni az üzemszerű állapotok mielőbbi visszaállításában , a telep technológiájának védelme
érdekében .
- Berohadt iszap soha nem juthat a biológiára , inkább ne vegyünk el fölösiszapot , és ne préseljünk ilyen
műszaki feltételek mellett , mert többet ártunk mint használunk vele .
- Ilyen esetekben azonnali jelzést kérek írásban , hogy időben jelezhessünk az illetékesek felé .
2017.10.03.
Köszönöm a tájékoztató összefoglalás összeállítását . A munka fázisainak végzésekor ugyan
rendszeres tájékoztatást kaptam telefonon kollégámtól , (és az általunk is javasolt legjobb
átmeneti iszaptárolást választottátok -II-es előülepítőt- köszönöm), azért nem ártott volna
sűrűbb írásbeli tájékoztatást kapnunk , (ezt Nagy Józseftől is kértem).
Összességében gratulálok az első komoly havária jellegű elhárítási feladat levezényléséhez,
köszönet Molnár Gyurinak is a segítség nyújtásért , a telep nagyszerűen vészelte át .
Nem történt határérték túllépés egyetlen tisztítási paraméter esetében sem .
Azonban a munkálatok alatt az iszapkoncentráció értéke megemelkedett , kérem a további
biztonságos üzemeltetés fenntartása érdekében megemelt fölösiszap elvételt alkalmazni
és térjünk vissza a korábbi alacsonyabb értékeken biztosított üzemeltetéshez .
Köszönöm:
Bihari Károly
----------------
Tisztelt Címzettek
Ezen levél összefoglaló az iszap feladó szivattyú dugulásának elhárításáról.
Előzmények:
1, rothasztó lefejtése során a lefejtett iszap egy kézi tisztítású rácson haladt át, majd a II kigázosítóba lett átfejtve.
2, A II kigázosítóban a keverő meghibásodott. A Javítás nem készült el, tartalék keverő nem került beüzemelésre(nem volt tartalék keverő).
- 09.26 iszap prés szívó vezeték dugulás észlelése. Ezen a napon a dugulás elhárításra került. A Prés üzemelt.
- 09.27 iszap prés szívó vezeték dugulás újbóli észlelése. A Woma és szippantó segítségével a dugulást több óra kísérletezés és próbálkozás után sem sikerült elhárítani.
- Horváth Ferenc jelezte, hogy takarításra lesz szükség.
- Egyeztetés után az a döntés született, hogy a II kigázosítóban lévő iszapot a II előülepítőbe kell áthordani és tárolni.
- 09.27 a II előrothasztó kizárásra került. A víz szint 1-1,5 m csökkentve lett.
- 09.28 az iszap áthordását követően a kigázosító takarítása végre lett hajtva. A dugulást szálasanyag okozta, a medencében kb. 1 m3 homok is volt.
- Takarítást követően a prés üzembe lett helyezve.
- A II kigázosítóba tartalék keverő lett behelyezve( Vácról jött… nem értem, hogy ha volt miért nem kaptuk meg korábban).
- A II előülepítőből a teljes iszap mennyiség el lett véve, míg az ülepítő le nem ürült.
- 10.01 az ülepítő ürítése közben kétszer dugulás volt, amit Womázni kellett.
- 10.02 a II ülepítő takarítását is elvégeztük.
- Takarítást követően a II előülepítő üzembe lett helyezve.
-
Javaslatok:
1, Az I előülepítő takarítása.
2, Az I kigázosító takarítása.
3, Rothasztó tornyok ürítése esetén a lefejtett iszapot az I kigázosítóba kell fejteni, mivel utána van mancser ami le tudja darálni a szálas anyagot.
4, Dekantáló medencében lévő rács tartó szerkezetének a cseréje, mivel el van korrodálódva, félő, hogy leszakad.
5, Hatékonyabb keverő javítás, vagy tartalék keverő beszerzése, a kiülepedés elkerülése véget.
6, Mint kiderült a Végleges kezelési és karbantartási utasítás nem tért ki a szálas anyag okozta dugulás elhárításra. Csupán a homok kiülepedéssel foglalkozik. A 2 db kigázosító medence térfogata tévesen szerepel, az I kigázosító (5*5*2 m) azaz 50 m3, a II kigázosító (5,5*5,5*3m) azaz 90,75 m3 a valóságban.
Megjegyzés: A javaslatok 1-2-4 pontját a VMTR feladóm. Kérem a technológia szempontjából meghatározni mikor lehet ezt ideálisan megcsinálni.
2017.09.21.
A belső keringetés megváltoztatását továbbra is támogatom .
Néhány éve ezt már egyszer „átrágtuk” közösen , akkor láttam lehetőséget
a viszonylag egyszerű átalakításra , amellyel a habképződést nem növelnénk
feleslegesen . Javaslom , vegyük ismét napirendre .
2017.08.17.
Szeretném kiemelten felhívni a figyelmet az alábbiakra , amit a július 26-i Főmérnöki levélben szabályozott a CFM :
Miszerint a
- Váci Csatornázási Üzem (CVU) szenyvíztisztító telepei közül csak a Váci telepen maradt fenn a
Bioclean adagolás ! (Ott a telepi beruházás indulását megelőző 1,5 hónapig célszerűen– az anyag kiürülés miatt)
- A CVU többi telepén (keszid , Szob , Sződ ,)- ahol korábban fenntartó adagolást folytattunk , az említett
Főmérnöki levelet követően megszűntettük az adagolást .
(Jelenleg az anyag kiürülés fázisában vagyunk , az említett telepeken minőség romlás , vagy az adagolása hiánya
miatt fellépő üzemeltetési probléma nem volt tapasztalható !
Kérem a telepvezetőket , ha bármilyen észrevételük miatt , haladéktalanul jelezzék .
A továbbiakban a keszid szvt. telep üzemeltetésével kapcsolatban :
- Örvendetes tény , hogy hosszú évek után megoldódott a telepvezető kinevezése ,
- a telep hosszú hónapok óta kiválóan teljesít valamennyi tisztítási paraméterre , üzemzavar nem volt .
- Nagy József kollégám tegnapi – „időben érkezett” – technológia jelentése alapján szeretném kiemelni , hogy
- Az előülepítőkben az iszapszint mindig a maximum 80 cm-es szint alatt tartandó !!!
- a korábbi üzemeltetési problémák megelőzése céljából , erre ha szükséges , kérem napi szinten felhívni az
üzemeltető gépész kollégák figyelmét , és folyamatosan , dokumentáltan (üzemnaplóban) ellenőrizni kell !
2017.07.19.
keszid szvt telep:
- Az elmúlt félévben viszonylagosan kiegyensúlyozottan , jól üzemelt a technológiailag legérzékenyebb telepünk ,
- mindezt a gépész kollégák jó üzemeltetése mellett a préselt iszap rendszeres időben történt elszállításának is köszönhetjük .
- üzemeltetési fajlagosok alakulása (hasonlóan Váchoz , már két éve nem üzemel a rothasztó) :
a, a földgáz felhasználás csökkent ,
b, akárcsak a villamos energia felhasználás (kb. 10 %-al)
c, kis mértékben a préselt iszap mennyisége is csökkent (!) a tavalyi év hasonló időszakához képest (javulás) ,
d, a polielektrolit felhasználás nagyon ingadozó (?) , átlagosan hasonló…
e, a vas-só felhasználás viszont jelentősen emelkedett , (?)
Összességében , a telep idén eddig biztonságosan és jól üzemel , javuló gazdaságossággal , de gazdaságos üzemről majd a rothasztó rendeltetés
szerinti használata mellett beszélhetünk , talán…
2017.03.22.
Egyelőre várjuk meg a mai laboreredményeket ,
és ha kell ,délután vagy holnap délelőtt írok részletes javaslatot.
Valójában nem sok ötletünk van egyelőre , hogy mi okozhatja
a habzást . Ma ugyan nem jutottunk el keszidig , Szentkereszten
elhúztuk az időt , de Józsi tegnap volt és úgy látta , hogy
- az anaerob és anoxikus medencéken csökkent a habzás ,
- a levegőztetőkön sem több az előző időszakénál ,
- az utóülepítők felülete viszont határozottan kevesebb a felúszó,
Fentiek alapján nem javaslok változtatást , hacsak a laboreredmények nem
indokolják . De erről majd később írok .
Szóval javaslom , egyelőre ne változtassunk semmin , mindent tegyünk úgy
ahogy eddig .
Üdvözlettel :
Bihari Károly és Nagy József
2017.02.24.
Köszönöm Gyurinak és Józsinak a tájékoztatást , én a múlt héten láttam a telepet ,
akkor még biztatóan , jól üzemelt a hideg időjárás ellenére .
Észrevételeim az alábbi tájékoztatások alapján :
- A legfontosabb , hogy a préselt iszap elszállítása zökkenő mentes legyen(!) ,
(Gyuri erre intézkedett , kísérjük figyelemmel a szállítást.)
- A következő nagyon - nagyon fontos , az előülepítők iszapszintje (!),
- Ezt követően az sem szerencsés , ha az utóülepítők iszapszintjei túl magasak ,
(de ez a kisebb baj , ameddig nem úszik el iszap.)
- A csillekocsik műszaki állapotaával az utóbbi években többször volt gond ,
nagyon jó volna , ha 5 db mindig működőképes lenne ,
- A nagy mértékű szálasanyag problémát meg kell mielőbb szüntetnünk ,
ennek vizsgálatában természetesen részt veszünk , várom az időpont javaslatot.
A felsorolt észrevételeim folyamatosan biztosítandó feltételek , ezek megléte az alapja
az üzembiztos üzemeltetésnek .
A többi „napi szintű” problémát közösen folyamatában orvosoljuk , ahogy eddig is .
Gergő távozásával Gyurinak ismét jelentősen megnőttek amúgy sem kevés feladatai ,
jó lenne a már több mint négy éve húzódó telepvezetői állást végérvényesen és meg-
nyugtatóan betölteni .
2017.02.24.
Tegnapi nap a telepen a következőket tapasztaltam, az előülepítők felülete tiszta,
az elfolyó víz is megfelelő volt, viszont az iszapszintek magasak voltak (140cm,110cm),
ennek okai, hogy az utóbbi időben a rengeteg szálas anyagtól a présre feladó csigaszivattyú
napi szinten eldugul, és ennek javítása idején nincs préselés. A másik ok a
szállítás akadozása, a szállító úgy viszi el a konténert, hogy nem hoz cserét
helyette, ezért tegnap délelőtt sem tudtak préselni a gépészek.
Az anaerob medencék tetején még látható habzás, viszont az anoxikus medencék
felülete már tiszta.
A levegőztető medencék tetején a hab már láthatóan vékonyodik, az oxigén szintek megfelelőek.
Az utóülepítők felületének közel a felén már nincs felúszó hab, az elfolyó víz szemre tiszta.
A rothasztónál a gépészek tegnap feltöltötték a vízzárat, és kinyitották a lufi
felé a vezetéket, de tegnap délelőtt még nem jelent meg a gáz a lufiban.
2017.02.03.
vegyük vissza az iszapelvételt , és ahogy telefonon egyeztettünk ,
tegyünk meg mindent a szennyvíz jelentős lehűlésének megelőzésére.
2017.01.23.
Ahogy a helyszínen a Marikának és a gépész kollégáknak jeleztem , a nagy hideg miatt megemeljük
az iszapkoncentrációt , javaslom hogy 5,0 – 5,5 g/l körüli értéken tartva üzemeltessünk , azaz a
jelenlegi fölösiszap elvételt csökkentsük egy kb. 20 – 25 %-al , és állítsuk be a fenti értéket .
„Érdekesség”, hogy az 1 –es soron jelentősen magasabb a sza. tartalom , ugyanakkor ami nem látszik
a táblázatból , az 1-es soron a vízhőmérséklet 8,5 0C volt mindössze , míg a 2 –es soron a beírt 11,3 0C.
Elképzelésem sincsen miből adódhat a különbség , ezek ismeretében érthető jogos az ammónia szint
magas értéke .
Az sza. tartalom különbséget a két sor között mindenképpen ki kell egyenlíteni a terhelések és a rec.
értékek beszabályozásával .
2016.12.13.
Újabb két paraméterrel szállt el a telep , és bár tudom , hogy egy mérés nem mérés , azért kérem
- tartsuk az iszap sza. tartalmat 4,5 – 5,0 g/l közötti értéken ,
- az oldott oxigént 2 mg /l felett , legutoljára mikor ott voltam , ez rendben volt ,
- és bár a hatalmas hab letermelése érdekében kell elvenni bőven iszapot , azért
a kért értékek között próbáljunk maradni , a 3. utóülepítőről szerintem kézi feltörést
követően szippantóval kellene letakarítani a vastag , egybefagyott habot .
Jelenleg a kotró üzemét is veszélyezteti .
2016.11.30.
A telep megtekintését követően az alábbi javaslatot teszem a telep üzemeltetésére :
- Az elfolyó tisztított szennyvíz minősége továbbra is kiváló , iszappehely mentes ,
- viszont a műtárgyak felületén (anaerob , levegőztetők , utóülepítők ) nagyon vastag
habréteg alakult ki az utóbbi két hétben ,
- a műszaknapló bejegyzései alapján az iszapszintek megfelelőek , de az
- oldott O2 szintet alacsonynak tartom (0,8 – 1,3 mg/l)
Javaslom ,
- hogy emeljük meg az oldott O2 szintet minimum 1,5 mg/l szint tartására , és
- emeljük meg a fölösiszap elvételt 16 m3/ h –ról 18 m3/ h mértékre ,
- ha később beállt a kívánt érték , akkor csak az elvételi órák számát fogjuk csökkenteni .
2016.11.21.
- keszid szvt :
Ezen a telepen is megnőtt a préselt iszap és a polielektrolit felhasználás is . Persze itt
magyarázható a gépi sűrítő kiesésével ! (Ilyen sokat jelent!)
A vas-só adagolás viszont örvendetesen csökkent . Biogáz hiánya miatt nagyon megnőtt
a földgáz felhasználás , és sajnos nőtt a villamos energia felhasználás is .
2016.09.02.
Az eredmények tökéletesek , de látszik a tendencia , a fokozatos iszapszaporulat .
Mivel a jövő héten szabin vagyok , javaslom akár már mától a fölösiszap elvétel
visszaállítását a korábbi 400 m3/nap mennyiségre .
2016.08.24.
Megerősítve a szóban megbeszélteket , kérem , hogy csökkentsük a fölösiszap elvételt
350 m3 / nap
mennyiségre .
2016.08.22.
keszid : Hosszú idő után először tudunk habmentes biológiával és utóülepítőkkel üzemelni . Amúgy itt tényleg 4 g/l sza. tartalom lenne
valószínűleg az ideális , de ... Az utóbbi hónapban több gond is volt a laborálással , az eredmények nem mindig összehasonlíthatóak.
Az Ön által (is) javasolt anaerob és anoxikus medence vezetékeinek átalakításától komoly javulást várok .
És sajnos több meghibásodás is volt ezen a telepen is . Szerdán átbeszéljük .
2016.08.07.
keszid szvt : Továbbra is sok a műszaki probléma , bár az eredmények jók (!),
sürgetni kellene a Malatech Kft javaslatának megvalósítását is…
2016.08.01.
Szia Karcsi!
Az előülepítők iszapszintjei és az innen elfolyó víz is jó. Az anaerob és anoxikus terek
felülete tiszta. A levegőztető medencék felületén hab nem látható, az oxigén szintek
megfelelőek. Az 1-es utóülepítő még nem működik, fel van bakolva. A 2-es utóülepítőben
az iszapszint magas, és a felületén is látható kevés felúszó hab, ezért a Veled
megbeszéltek szerint ezen az utóülepítőn két szivattyús iszap recirkulációval megyünk.
Egy szivattyúval 150m3/h volt a recirkuláció, két szivattyúval 250m3/h lett. A hármas
utóülepítő iszapszintje megfelelő, és a felülete is tiszta. Az elfolyó víz szemre tiszta.
Üdv.: Józsi
2016.07.25.
keszid : Végre három év után (tavaly nyáron egy kis időszakot leszámítva) ismét
alacsony iszapkoncentrációval üzemelünk (szerintem biztonságosabban) , bár rengeteg üzemzavarral…
2016.06.24.
keszid : Rengeteg a műszaki gond a telepen , a napi üzemeltetéshez
legfontosabbakat Gergő a héten összefoglalta , a vízminőség még „éppen tartható”,
de megfelelő gépi sűrítés ,
rothasztás , és iszapszivattyúk nélkül nem lehet
biztonsággal és gazdaságosan üzemelni .
2016.06.09.
A mai keszid telepi bejáráson megbeszélteket megerősítve , kérem a következők végre hajtását :
- A fölösiszap elvételt emeljük meg (egyelőre) 300 m3/nap mennyiségre , (3-as utóülepítőből)
- A helyszínen ma látott gépi iszapsűrítő beállításokkal sűrítsünk amennyit tudunk ,
- A fennmaradó mennyiséget (kb. 50-60 m3 ) adjuk fel az előülepítőkre ,
- Az előülepítőkből a megemelkedett mennyiségű kevert iszapot min. 6 részletben vegyük el a
24 óra alatt a tolózárak nem teljes nyitásával , lassan , hogy minél sűrűbb iszapot vegyünk el .
- Az utóülepítők fölözését az iszappréselés és sűrítés idejére függesszük fel . Próbáljunk fölözni
a telep minimális terhelési időszakaiban , ilyenkor kevesebb vízelvétellel fölözünk !
- Az iszappréselésnél ügyeljünk a feladott iszapmennyiségre , a csurgalékvíz ne legyen iszapos !
Iszap nem folyhat ki a szalagok közül ! Több polielektrolit feladás nem jelent jobb sza.tartalom
elérést ! Sőt jelentősen romolhat a szalag vízáteresztő képessége !
Ügyeljünk a feladások pontos mennyiségi beállítására .
A hétfői laboreredmények megismeréséig kérem a fentiek betartásával üzemeltetni .
Elképzelhető , hogy akkor tovább növeljük az iszapelvételt .
2016.06.06.
Kérem a mellékelt levélnek megfelelően a fölösiszap elvétel megemelését
(a mindenkori elszállítások figyelembe vételével) ,
ezzel az iszapkoncentráció jelentős csökkentését szeretném elérni ,
egyelőre
4,0 – 4,5 g/l
körüli értékre .
Továbbra is a legfontosabb , hogy az előülepítőkről berothadt iszapos
szennyvíz nem juthat a biológiai medencékre !!!
(Azaz inkább nem veszünk el fölösiszapot , ha nem tudunk préselni!)
2016.05.31.
Több dolgot sem értek .
1. Hogyan és miért folyik az előülepítőről feketés , iszapos víz az anoxikus medencék felé ?
A 6-os, 5-ös, és 4-es mellékletek értelmében nem értem !
2. Április elején tudtunk alacsony , 4 g/l alatti iszapkoncentrációval üzemelni ! És jól működött
a telep . Csakhogy , a préselt iszap elszállítása „akadozik” néha , ezt Ti látjátok .
Az én személyes véleményem folyamatosan az , hogy vegyünk el annyi fölösiszapot , mindig,
amennyit csak tudunk , de
3. az előülepítőkről iszapos víz nem folyhat a biológiára !!!!!!!! Ezerszer mondtam…
4. Az iszapkoncentrációt nyugodtan 4 g/l érték alá csökkenthetjük .
Soha nem javasoltam mást , csak ha műszaki probléma volt ! A mellékletek tanúsítják ezt .
De én nem látom minden nap a telepet , a napi jelentés táblázatát is márciusban kaptam utoljára .
Szóval , ha lehetőség van rá csökkentsük az iszapkoncentrációt mielőbb 4 g/l körüli értékre .
Azaz egyetértek Gergővel .
Viszont nagyobb üzemeltetési fegyelmet kérek a telepen , ha szükséges , példákkal tudok bizonyítani…
2016.05.20.
Nagy József kollégám alább összefoglalta a keszid szvt telep elmúlt
napi technológiai állapotát . Két dolgot szeretnék megerősíteni :
1. Az egyik , hogy tegnap már jók voltak a beállítások az iszapvonalon
a présnél , de valószínűleg előfordulhatnak polielektrolit túl-
adagolásos periódusok , ilyenkor elnyálkásodik a szűrőszövet , nem engedi
át a szürletvizet , a vegyszeres iszap visszafolyik az
előülepítőkre , ez a biológiára jutva újabb habzást és hatásfok csökkenést
eredményez . Ez lehetett szerdán a probléma .
2. Jövő hét kedden Malaczkó Szabolccsal (kérésére) közösen látogatjuk
meg a telepet , Gyurinak korábban szóban jeleztem ,
Gergőt pedig tegnap a telepen tájékoztattam a bejárásról , melyen
szerencsés lenne , ha részt tudnátok venni .
A téma elsősorban az iszaprecirkulációk (iszaprec és nitrát) beállíthatósága
, szabályozhatósága, a biológiai foszforeltávolítás
hatásfokának növelése , de egyéb technológiai javaslatok is lesznek .
Várhatóan közösen 8:15 körül érkezünk a telepre Gödöllőről .
2016.05.18.
A szerdai telepbejárásom alkalmával nagyon rossz állapotban volt a telep.
Az előülepítők elfolyó vize tele volt elúszó fekete berohadt iszappal,
annak ellenére, hogy az iszapszintek alacsonyak voltak(60cm).A gépészektől
megtudtam , hogy a hétvége folyamán a présről többször került vissza a
rendszerre fekete berohadt iszap a szalag eltömődése miatt, ez lehetett
oka az előülepítők állapotának, de ezt a hibát megszüntették a szalag
nagynyomású átmosatásával,ezek után már ilyen probléma nem volt. Az anaerob
medencék tetején vastag a felúszó hab, az anoxikus medencék tetején is
látható habzás. A levegőztető medencék tetején vastag berohadt hab volt,
az oxigén szintek megfelelőek voltak (1,5mg/l-2,0mg/l). Az utóülepítők
elfolyó vize szemre tiszta volt, de mindháromnak a tetején vastag felúszó
hab volt.
A csütörtökön a szerdai rossz állapotok miatt a Karcsival közösen is megnéztük
a telepet. A javulás az előző napihoz képest nagy volt. Az előülepítők vize
letisztult, az iszapszintek is jók voltak. Az anaerob medencék tetején a hab
még nem változott, az anoxikusok teteje majdnem teljesen letisztult. A
levegőztető medencék elején megjelentek az első vízfoltok, de a végén még
vastag berohadt volt a hab. Az utóülepítők elfolyó vize tiszta volt,
minimális lebegő iszappal, a felületüknek egy részén már nem volt hab.
A prés működését,és beállításait is ellenőriztük a csurgalék víz tiszta
volt, a préselt iszap is megfelelő.
Üdv.:Józsi
2016.05.18.
keszid :
- Villamos energia felhasználás az év eleji javuláshoz képest folyamatosan emelkedik .(?)
- A víztelenített iszapmennyiség itt még nagyobb mértékben (!) nőtt mint Vácon , ugyan-
azon okok miatt .
- A polielektrolit felhasználás is nőtt , (várható volt).
- A vas-só felhasználás áprilisban megugrott (!) , de a tavalyi mennyiségekhez képest még
így is kedvező a kép .
- Bioclean terén hasonló a helyzet mint Vácon .
2016.04.20.
Csak így tovább , most jó az irány , de még mindig nagyon sok a meghibásodás ,
és nagyon távol vagyunk a gazdaságos üzemeltetéstől .
(Erről hamarosan a negyedéves telepenkénti értékelésem során fogok írni . )
Az üzembiztonságot viszont mindenképpen növeltük .
2016.04.19.
Jelentés
Tájékoztatásul…
From: Molnár György
Sent: Friday, March 18, 2016 8:59 AM
To: Miklósfalvi Gusztáv
Cc: Horváth Csaba CFM; Bihari Károly; Dobra Mihály
Subject: keszid szennyvíztisztító telep üzemzavar
Szia Guszti!
keszid szennyvíztisztító telepen az I. sz. utóülepítő kotró megállt. Az utóülepítőt a technológiából kizártuk, javítását a Fenntartási főmérnökség jelenleg végzi.
A technológiában megmaradt két utóülepítő üzemel, esetenként túlterheltté válik. Határérték túllépés a javítás ideje alatt előfordulhat.
Az utóülepítő üzembevételéről értesíteni foglak.
Üdvözlettel: Gyuri
2016.03.07.
Holnaptól csökkentsük a fölösiszap elvételt
250 m3/nap mennyiségre .
Bár úgy érzem , hogy ez az iszapkoncentráció lenne ideális a telep számára ,
de nem ilyen iszap összetétel mellett E!
Egy a lényeg , ne szaporítsuk fölöslegesen vissza az iszapot , de igazad van , a
vízminőség mindenek felett !
2016.02.29.
Múlt hét „vége felé” láttam utoljára a keszid telepet , de a hét végi gépészek-Józsi egyeztetésről is
tudok . Szóval :
Tudatni kellene valahogy a gépészekkel az alábbiakat :
- Az előülepítőből nem folyhat vissza berothadt iszap , ennek érdekében az előülepítők iszapszintje
soha ne emelkedjen 80 cm (max.100 cm) fölé ! Ez a legfontosabb szabály .
- Persze a fölösiszapot is el kell venni (még mindig amennyit csak tudunk) ha van lehetőség (elszállítás )!
- Az oldott O2 szint legyen mindig 1,5 mg/l fölött mindkét soron , és legyen gyakran ellenőrizve , kiegyenlítve.
Ott jártamkor az utóülepítőket és a levegőztető medencéket vastag felúszó iszap borította.
Pedig az iszapkoncentráció ezt nem indokolta volna ! De az előülepítők iszapszintje 140-150 cm volt !
Berothadt szennyvíz folyt a biológiára . Az egyik soron (1-es) 0,8 mg/l , a 2-es soron 2,7 mg/l oldott O2 szint
volt leolvasható !
Tudom az iszap elszállítások gyakran nem megfelelőek , de a fenti problémák a gépészek nem kellő
odafigyeléséből következnek .
Segítségedet szeretném kérni , ha kell oktatás keretében is , de kell tudnunk magyarázni nekik a lényeget .
Amúgy az általad leírtakat támogatom , jónak tartom , de fölösiszapot még „bátran” vehetünk el .
keszid szennyvíztisztító telep:
- A telep a decemberi iszapszállítási gondok miatt magas iszaptartalommal indult az évnek.
- A II. sz. légfúvó meghibásodott, csere gépet kaptunk a beszállítótól.
A III. sz. tartalék még mindig nem vezérelhető. Ez nem segít az oldott oxigén
ellátáson, a két sor között különbség van.
- a biogáz vonalon az előírt lángzárak javítására és a biogáz tartály
védőterületének tisztázására várunk, a rothasztóra nem adunk fel iszapot
- II. sz. homokfogó kotrólánc cseréjére várunk, a homokfogót nem tudjuk
kizárni a fogasléces tolózár fogaslécei kitörtek. Panelko Kft. javítja.
- I. sz. homokfogó kotrólánc hajtókoszorú kikopott. Javítására várunk.
- I. sz. Mewa léptetőrács alsó csuklószemei kikoptak. Technológiából
kizárva, javításra várunk.
A keszid szennyvíztisztító telep – a fenti problémákkal együtt – megfelelően
működik, a bejövő szennyvízmennyiség nem lépte túl az engedélyezettet, a
kibocsátott tisztított szennyvíz minősége jó.
2016.02.18.
A telep rossz állapotban van, az előülepítők iszapszintjei nagyon magasak ( 200cm),
innen a sorokra átfolyó víz fekete iszapos, a levegőztető medencék tetején vastag
berohadt hab látható, az utóülepítők tetején szintén vastag a felúszó hab, az elfolyó
vízben apró lebegő iszappelyhek vannak. Az utóbbi napokban az iszapszállítás megint
akadozott, általában napi egy fuvart vittek el, de volt amikor egyet sem, a mai napon
viszont már két fuvart vittek. Az előülepítők iszapszintjének 80cm-re történő
csökkentéséig a fölös iszap elvételét leállítottuk, addig a szállítás függvényében
a préselést folyamatosan végezzük. A tegnapi napon elkészült az 1-es homokfogó
kotróláncának a javítása, a homokfogó újra lett indítva, a 2-es homokfogó még
javításra vár. A gépi rácsból is csak az egyik működik, a másik javítás alatt van.
A rossz állapotok ellenére az eredmények még jók.
2016.02.09.
Jelentés
2016.01.07.
A keszid szvt telepen (tegnap személyesen is láttam) ismét a tavaly őszi állapotok alakultak ki ,azaz
- az előülepítők iszapszintje napról – napra nő (!), tegnap már 150 cm , - 80 cm alatti az ideális ,
- emiatt berothadt iszapos szennyvíz úszik át a biológiára ,
- az anoxikus , oxikus medencék és az utóülepítők felszínén vastag felúszó hab alakult ki ,
- a vízminőség folyamatosan romlik , a felúszó habból leszakadó szennyeződések miatt , és
- sajnos a levegőztető (oxikus) medencék sem kapnak egyenletesen elegendő oxigént ,
(tegnap az 1-es soron ott jártamkor 0,65 mg/l oldott O2 érték volt , míg a 2-es soron 3 mg/l
feletti !) és mint a mellékelt, kollégám által írt jelentés is tartalmazza , a 2-es sor oldott O2
szint érték alapján vezéreljük a fúvókat ! Ez oda vezethet , hogy az 1-es soron az iszap lassan
berothad , és az egész telep tisztítási hatásfoka veszélybe kerül , előáll a három évvel ezelőtti
februári állapot , a telep „elszáll” , és hosszú hónapok kemény munkája kell a rendbe tételhez !
Mindezek elkerülése érdekében azonnali vezetői intézkedés , segítség szükséges a
- víztelenített iszapok azonnali elszállítására ! , tegnap délig még nem tudtunk vízteleníteni !!!
- el kell tudnunk venni minden nap a szükséges fölösiszap mennyiséget !!! (a Váci telepen is !)
- az előülepítők iszapszintjét 80 cm alatt kell tartanunk !
- a két oxikus sor oldott O2 szintjét ki kell egyenlíteni , mindkét soron 2 mg / l feletti oxigén szint
szükséges a technológia rendbe hozataláig .
Nagyon sürgős segítségre van szükség , ellenkező esetben a tisztítási technológia teljes összeomlása is
bekövetkezhet .
2016.01.06.
Jelentés
2015.12.07.
Kérlek Benneteket , hogy figyeljünk oda jobban a két sor közötti levegő elosztásra ,
már egy hete jelentősen kevesebb az 1-es soron az oldott O2 szint ! Miközben a
2-es soron bőven van levegő !
Kérem , figyeljünk jobban , ha kell óránként állítsunk a megosztáson . Próbáljunk
mindkét soron azonos , min. 1,5 – 2,0 mg/l oldott O2 szintet tartani .
Az iszapkoncentrációt pedig kérem óvatosan tovább csökkenteni , az ideális iszap sza.
tartalom 4,5 g/l körüli értéken van a keszid telep viszonylatában .
2015.11.22.
Kérem , hogy az iszapkoncentráció jelentős emelkedése miatt
álljunk vissza a napi 220 m3 fölösiszap elvételre .
2015.11.16.
Jelentés
2015.11.09.
Elértük ismét azt az iszapkoncentrációt , amikor óvatosan csökkenthetjük
a fölösiszap elvételt .
A többi üzemeltetési paraméter változatlanul hagyása mellett kérem a
fölösiszap elvétel csökkentését 180 m3/nap mennyiségre .
2015.10.20.
Akkor ahogy telefonon megbeszéltük , 9:00-kor a telepen ott lesz Nagy Józsi , és
áttekintitek a helyzetet .
Komoly a baj , de még nem végzetesen visszafordíthatatlan , ha
- azonnal rendszeresen elkezdjük letermelni az iszapokat ,
- mindenek előtt az előülepítőkből (80 cm alá ),
- és folyamatosan ott is kellene tartani !
- és a fölösiszap elvételt is emeljük meg átmenetileg ,
- de erről beszéljünk telefonon , ha már áttekintettétek a telepet ,
- Józsit kérem egy technológiai jelentésben összegezni a látottakat ,
- és remélem , hogy az iszap elszállítása most már zavartalan lesz ,
Az igazi sikert én továbbra is a kevert iszap gépi sűrítésétől várom , ha ki tudnánk
építeni az ideiglenes átkötéseket (akár szippantó vezetékekkel) , akkor gyorsabb ,
gazdaságosabb lenne az iszap letermelés .
És , ha még a rothasztó is üzemelhetne …
A telepnek mindenképpen jót tenne , ha ismételten
- az előülepítőkbe vennénk le a teljes fölösiszap mennyiséget ,
- a kevert iszapot sűrítenénk (gépileg),
- az előülepítőkről nem folyna vissza iszap a biológiára (a legfontosabb !!!)
- ismét működne a rothasztó ,
- és a préselt iszap elszállítása rendszeres és folyamatos lenne ,
- és azért elegendő oldott oxigénre is szükség van !
Tegnap az eredmények ezért is lettek riasztóak !
2015.10.13.
... hetek óta okoz gondot az iszap elszállításának teljesítése , ütemezése . Az
eleven iszap biológiai vizsgálatai - (Nagy Göde Péter vizsgálatai) hetek óta jelzik a
problémát , a fonalasodást , a biológia folyamatos romlását .
A tegnapi kémiai vizsgálatok (ammónia) aggasztó eredményt jeleznek (mellékelve).
Nagyon régen nem volt határérték túllépés veszélye keszidn .
De most ismét van !
Továbbra is határozott vállalati fellépést szorgalmazok , akár a szállító cég cseréjét .
Nem engedhetjük , hogy egy „külsős” cég rendszeres szerződés szegése miatt az
egyik legnagyobb telepünkön ne teljesítsük az előírt tisztítási határértékeket.
Ebben kérem segítségeteket .
2015.10.08.
Nagy József kollégám helyszíni bejárásán aggasztó dolgokat látott a telepen.
Az elmúlt hónapokban csodálatosan üzemelő telepen ismételten iszapelszállítási
problémák jelentkeztek , melyek következtében :
- megengedhetetlenül magasra emelkedett az előülepítők iszapszintje !!!
- sőt , berothadt iszap úszik át a biológiára , ez a legrosszabb amit tehetünk
- az anoxikus medencék iszapja már fekete színű ,
- ami végigvonul az egész telepen és a biológia felborulását is okozhatja .
Ha szállítási gondok vannak , kérem hamarabb jelezni ! Inkább nem veszünk el
fölösiszapot , de az előülepítő berothadt iszapja nem folyhat át a biológiára ! Ezt
már korábban megbeszéltük .
Amúgy arról sem kaptam értesítést , hogy nem vesszük el a napi kiadott fölösiszap
mennyiséget . Pedig az eredmények alapján az iszapkoncentráció az elmúlt jó két
hétben (szeptember 25. óta) jelentősen emelkedett .
Kérem a jövőben a problémák azonnali jelzését felém , és ha szükséges ismételten
Műszaki Igazgató Úr segítségét fogjuk kérni, ahogy az néhány hónapja eredményes
volt . A telep tisztítási hatásfoka és üzemeltetési biztonsága nem múlhat a szállítók
felelőtlen hozzáállásán .
Javaslom a szállító vállalkozó megbízásának felülvizsgálatát , esetlegesen új szállítók
megbízását , mivel ezek a problémák rendszeresen ismétlődnek , ami számomra el-
fogadhatatlan .
Ugyancsak kérem a korábban kért un. kevert iszap gépi sűrítési kísérlet mielőbbi le-
folytatására a feltételek mielőbbi biztosítását .
A telep nehezen fogja túlélni az egyidejűleg bekövetkezett
- iszapelszállítási problémákat , és
- a rothasztó kizárását a technológiai folyamatból !
Mindkét intézkedés nehezíti az üzemeltetést , és a telep biológiájának lassú de biztos
felborulását eredményezheti .
2015.10.02.
Kollégáimmal vizsgálódtunk a héten egy kicsit részletesebben az ügyben , amiről Gyurival már
korábban beszéltünk , hogy a keszid szvt telepen az előülepítőben
- fekete színű szennyvíz „képződik”, miközben a befolyó szennyvíz a szokásos ,
- és a nyers – kevert iszap ülepedő képessége is romlott .
Nagy Göde Péter rendszeres biológiai vizsgálatai alapján állíthatjuk , hogy
- augusztusban (12-én) az iszap és a tisztítási eredmények is kiválóak voltak , míg
- szeptemberben először az 1-es , majd a 2-es sor kezdett el fonalasodni , de a
víztisztítási eredmények továbbra is kiválóak (!) immár hosszú hónapok óta ,
és az ülepítők , biológiai és anoxikus medencék tetejéről teljesen eltűnt a
felúszó , berothadt iszap .
Tehát összességében nincsen semmilyen komolyabb probléma , de
- ha jobban megvizsgáljuk , akkor láthatjuk , hogy bár alacsonyan igyekezünk tartani
az iszapszintet az előülepítőkben , mégis nagyon apró , berothadt iszappelyhek is
úsznak el folyamatosan a fekete vízzel az előülepítőkről .
- és sajnos a levegőztető medence elven iszapja is szürkésebb barna a megszokott
csokoládé barna szín helyett .
Ez a folyamat lassan , de rossz irányba is fordulhat ezért jó lenne megtalálni a „jelenség” pontos
okát , és intézkedni a rossz folyamatok elhatalmasodásának megelőzésére .
Két fontos technológiai beavatkozás , ill. változtatás történt nevezett időszakban :
- biztonsági megfontolásokból leállítottuk a rothsztó használatot , és ebből következően
- jelentősen kevesebb fölösiszap kerül az előülepítőkbe , a fölösiszap nagyobb hányada
közvetlenül sűrítésre , majd préselésre kerül , keverve az előülepítő rosszabbul tömörödő
berothadt iszapjával .
Ettől a héttől kezdődően elkezdtük vizsgálni rendszeresen a telepi csurgalék vizeket , úgy a gépi iszap-
sűrítőről , mint a préselésből származót . (2. melléklet)
Viszonylag nem soknak tűnő , de igen gyorsan és jól tömörödő iszap jut vissza a csurgalékvizekkel az
előülepítőkre , nagyobb részben a gépi iszap sűrítőről .
Úgy vélem , gyanítom , hogy ez az iszap a felsorolt problémák okozója . Ezért kérem , hogy
- finomszabályozással és nagyobb odafigyeléssel állítsuk be a szürlet és csurgalékvizek iszapmentességét ,
- valamint folytassuk le azt az iszapsűrítési kísérletet , amit már három éve szorgalmazok telepi átalakítások
sürgetésével , miszerint kevert iszapot sűrítsünk .
Molnár Gyurival korábban már egyeztettem , hogy ideiglenes , szippantócsöves kiépítéssel lefolytatható a kísérlet.
Komoly reményeket fűzök a kísérlethez .
Nem csak a fekete víz probléma megoldását várom eredményként , hanem
- magasabb sza. tartalmú iszapsűrítést ,és iszapmentes csurgalékvizet ,
- akár kevesebb vegyszer felhasználást ,
- mindenképpen kevesebb préselendő iszapot (akár rothasztott akár nem , de ezzel a beállítással a teljes
napi sűrített iszapmennyiség könnyedén feladható rothasztásra !)
- a kevesebb préselendő iszapból kevesebb és nagyobb sza. tartalmú préselt iszapot várok ,
- ezáltal gazdaságosabb telepüzemeltetési költségeket .
Jó lenne mielőbb lefolytatni a kísérletet , ehhez kérem szíves támogatásotokat .
2015.08.27.
Jelentés
2015.08.18.
Az eredményeket nézve , végre elértünk keszidn is egy optimálisan „kiegyenlített”
üzemállapotot . Ez alatt azt értem , hogy ugyan már hosszabb ideje nem változtattuk a
fölösiszap elvételt , az iszapkoncentráció szépen hullámozva ingadozik az ideálisnak is
mondható 4,5 g/l érték körül . (Talán emlékszel , mindig ezt az értéket szerettem volna
elérni , de különböző okok miatt nem tudtuk, most itt van.)
Jó lenne , ha tartanánk a jelenlegi értékeket , és most az iszapvonalra koncentrálnánk :
- már elértük , hogy csökkentettük 50 m3 –el a napi elvett kevert iszapot ,
- amint adott lesz a műszaki lehetőség , akkor megpróbáljuk a teljes kevert iszap
mennyiséget rothasztásra küldeni ,
- következő lépcsőben előtte sűrítenénk a kevert iszapot 5 %-ra ,
- ezután csökkenne jelentősen a préselt iszap mennyisége ,
ezek lennének a közel-jövő céljai , még nagyon távoliak , de ilyen közel még nem voltunk
hozzá . Kell még egy-két átkötés , és egy jó iszapsűrítő gép (akár a Gödöllőn fölöslegessé
vált iszapsűrítő !) . szóval megoldható !
2015.07.22.
Mai naptól kérem a fölösiszap elvételt folyamatosan, 24 órán át végezni.
Kérem, hogy az üzemnaplóba ezt az utasítást jegyezzétek be!
Köszönöm: Molnár György
2015.07.22.
Tényleg szépen csökkentek a szárazanyag értékek , szeretném ezt a szintet tartani ,
ezért óvatosan csökkentsük az iszapelvételt 180 m3/nap mennyiségre .
(Lehet , hogy fölöslegesen tesszük.) Ha emelkedni fog , akkor pénteken visszaállunk
a 200 m3/nap mennyiségre (jelenleg 200-220 ?)
2015.07.17.
Szia Gyuri!
A mai napon történt telefonos egyeztetésünknek megfelelően a fölösiszap elvételét a mai
naptól növeljük meg folyamatos elvételre, ezt a naplóba is bejegyeztem. A kevert iszap
elvételét és préselését az eddigiek szerint folytassuk, és maradjon a napi kétszeri iszapelszállítás.
Üdv.: Józsi
2015.07.08.
Ahogy a helyszínen Marikának már jeleztem , szándékosan meg sem várom a mai eredményeket ,
hanem ismételten szeretném kérni azonnali műszaki intézkedés megtételét , mert
- az előülepítőkből sürgősen le kell venni az iszapot 80 cm alatti szinten tartva folyamatosan ,
- és közben a min. 200 – 220 m3/nap fölösiszap mennyiséget is el kellene venni ahhoz ,
hogy a telep be ne fonalasodjon , illetve a levegőztetők az utóülepítők és az anoxikus medencék
felszíne ismét felúszó hab mentes legyen , az elfolyó tisztított szennyvíz ekkor lesz biztonsággal a
megfelelő hatásfokkal – min. lebegő anyaggal kibocsátva .
Jó lenne néhány napig legalább 6 konténer iszapot préselni , persze ehhez a csillehiány miatt egy
konténeres autó biztosítása szükséges legalább naponta egyszer időben , és a képződött iszap el-
szállítatását is meg kell szervezni .
Biztonságot az adna a telepnek , ha az iszapkoncentrációt folyamatosan 4,5 -5,5 g/l közötti értéken
tudnánk tartani .
Az esetleges foszfor túllépés a vegyszerhiánynak tudható be . (Tegnap délután leszállították)
2015.07.03.
A mai keszid ellenőrzésemnél kiderült, hogy a csillék javítása még nem történt meg,
ezért az iszap préselése akadozik, ami miatt az előülepítők iszapszintje is magasak
(140cm, 130cm). Az előülepítők tetején már látható kisebb mértékű felúszás, és az iszap
is az elúszás határán van. A telep többi része még megfelelően működik, az elfolyó víz
szemre tiszta.
Továbbra is csak annyit tudok kérni mint amit a legutóbbi technológiai utasításban .
Még jó a telep , de „fonalasodik” az iszap.
El kell vennünk az előülepítőből is az iszapot … valahogy…
2015.06.30.
Jelentés
Sajnos az előülepítő iszapszintje még mindig nagyon magas , és ami még jobban aggaszt ,
hogy emellett az iszapkoncentráció is növekszik folyamatosan . ( Azaz kevés fölösiszapot
veszünk el) .
Ismerem a probléma lényegét , de próbáljunk
- több fölösiszapot elvenni úgy , hogy közben az
- előülepítő iszapszintje is 1 m körüli legyen .
Fontos lenne a technológia szempontjából .
2015.06.19.
A legfontosabbak :
- Amennyit csak tudunk préseljünk ,
- Az előülepítő iszapszintje ne legyen 100 cm feletti ,
- A levegőztetés (oxigén szintek) a két soron legyenek kiegyenlítettek, és
- a lehetőségekhez képest minél magasabb értéken
- A többi a Gyuri által leírtak szerint legyen ,
2015.06.17.
Jelentés
keszidről (Nagy Józsitól) származó legfrissebb információk alapján javaslom :
- mielőbb csökkenteni az előülepítők iszapszintjét , (tudom a három működő csillével ez nehéz)
(azaz biztosítani a folyamatos iszapelszállítást, a préselés lehetőségének fenntartását)
- folytatni a korábbi mennyiségű fölösiszap elvételt (most , levegőhiánynál ez különösen fontos)
- a kevés oldott O2 minél egyenletesebb sorok közötti megosztását folyamatosan figyelni ,
A rothasztó terhelésének (alábbi) növelésével is egyetértek , egyelőre csak a javasolt mértékben .
2015.05.22.
- a keszid telepen csökkentjük a jelenlegi 20 m3/h iszapelvételt
a hármas utóülepítőről - 15 m3/h mennyiségre !
FONTOS ! Ha az előülepítő iszapszintje 1 m fölé emelkedik (mert az iszapelszállítás
a három napos hétvégén akadozik) akkor leállítjuk a fölösiszap elvételt !
2015.05.08.
Jelentés
2015.04.30.
Jelentés
Ezt is megértük ! Most figyeljünk oda igazán , egyelőre térjünk vissza a február elején
alkalmazott gyakorlathoz :
- vegyünk el 200 m3/nap fölösiszapot ,
- az oldott O2 szintet tartsuk 2 mg/l feletti értéken mindkét soron
- és az előülepítők iszapszintjét próbáljuk 80 cm szinten tartani .
2015.04.21.
Jelentés
2015.04.02.
Jelentés
2015.03.30.
Jelentés
2015.03.19.
Jelentés
2015.03.13.
Jelentés
2015.02.12.
Jelentés
2015.02.06.
Jelentés
Hétfőig kérem minden nap 200 m3/nap fölösiszapot elvenni , valamint
- az oldott O2 szintet 2,0 mg/l körüli , vagy e-feletti szinten tartani ,
- mindennemű iszapdekantálást mellőzni ,
- az előülepítő iszapszintjét 80 cm körüli értéken tartani .
2015.02.03.
Jelentés
2015.01.28.
Jelentés
2015.01.26
A mai szárazanyag eredmények már tényleg elég alacsonynak tűnnek .
A telep (péntek óta is) szemlátomást javul , a 2-es levegőztetőn és az
utóülepítők felületén már szabad vízfelületek látszanak .
A recirkuláció szárazanyag tartalma emelkedett , ez is az iszap ülepedő
képességének javulását támasztja alá. Oldott O2 tartalom megfelelő .
Mindezek miatt holnaptól kérem a fölösiszap elvételt 170 m3/nap
mennyiségre csökkenteni.
2015.01.15
Én még várnék a vegyszeres beavatkozással , pontosan a mellékelt levélben leírtak miatt .
Inkább kövessünk el mindent , hogy
- mindig időben elvigyék a lepréselt iszapot , azaz el tudjuk venni a szükséges mennyiséget,
- és soha ne jusson vissza berothadt iszap (az előülepítőkről sem) a biológiára ,
- valamint mindig legyen elegendő (legalább 1,5 mg/l) oldott O2 szint ,
akkor nem lesz baj .
A felsorolt szükséges feltételek biztosítása nem „lehetetlen” feladat .
Tudom, hogy mindkettőtöknek erős averziói vannak a vegyszeres fonalasszám csökkentéssel kapcsolatban,
de ismételten megfontolásra javaslom a piralt.
üdv:
Szabó P
2015.01.15
Úgy látom , nincs más megoldás , amíg ennyire rossz - (fonalas) - az iszap , addig csökkentsük a rothasztóra
feladott iszap mennyiségét – akár a felére .
A tegnapi bejáráson úgy láttuk Nagy Józsival , hogy lassan ugyan , de napról napra fokozatosan javul a telep.
A szárazanyag tartalom szerencsére már elég alacsony ahhoz , hogy az elegendő oldott oxigén szint mellett
lassan feljavul az iszap , az ülepedés már tökéletes .
Az anoxikus medencéken már egy kicsit csökkent a hab kiterjedése , a levegőztető medencéken egy kicsit
vékonyodott , és már nem „bukik” át a medence végi habfogók fölött , az utóülepítőkön még nem javult a
felúszó hab mennyisége .
Még hosszú hetekbe fog telni , mire eltűnik a hab (legalább az utóülepítők felszínéről), jó lenne ha többet
nem állna elő olyan állapot mint az év végi ünnepek alatt .
2015.01.10.
A lényeg , minél több iszapot vegyünk el , amennyit csak tudunk .
Egészen 4-4,5 g/l sza értékig lemehetünk . (Marika mérései szerint).
2014.12.23.
A táblázatban feltüntetett vizsgálati eredmények alapján (ha nem ismerném a
vizsgálttal kapcsolatos tényeket , miszerint Gödöllőn „laboráltunk” ,) teljesen
más technológiai utasítást adnék az ünnepek alatti üzemeltetésre , elsősorban
az iszapkoncentráció alakulását figyelve , amiből világosan látszik , hogy a
- mintavétel és a vizsgálatok mégis csak „atomfizika” , valamint
- nagyon számít , hogy a vizsgálat nem ugyanazon a gépen és
- ugyanazon személy által vizsgált ,
- mivel ezek az eredmények viszonyítási alapként használtak és
- főleg a tendencia a lényeg minden egyes paraméter esetében !!!
Azaz elismerve Anikó minden segítő készségét és tudását , valamint megköszönve
Boldizsár Gergőnek a tájékoztatását , sajnos ezekből a vizsgálati eredményekből –
véleményem szerint – nem szabad komoly következtetéseket levonni . Igazából a
vizsgálat „fölösleges” erőfeszítés volt .
Ezért kérem a korábbi technológiai utasítások szerinti üzemeltetési paraméterek
betartását , alkalmazását . Azaz az ünnepek alatt kérem az iszap eddigi mértékű és
folyamatos elvételét , víztelenítését .
2014.12.04.
Jelentés
2014.11.24.
Jelentés
November 20-án jelentette le Gyuri Gusztiék felé , hogy a telep (az előző hétvégi lefertőzést és műszaki problémákat
követően) ismét határérték alá tisztít . Négy nap múlva , 24-én elkezdődött a Bioclean STP adagolás a rothasztóba .
- Közben semmilyen technológiai változtatást nem javasoltunk és nem végeztünk a telepen .
- A javuló telepen (oxikus medence tetején) mára korábban nem jellemző vastag hab keletkezett .
- A torony kihabzása az üzemeltetés visszavételét követően (Malatech Kft-től) nem volt jellemző ,
ahogy sem Gödöllőn , sem Szentendrén , és most már Vácon sem !
Az adalékanyag adagolás véleményezésekor is leírtam, hogy az adagolásnak káros hatása is lehet a biológiára,
de nem erre gondoltam . Nem szerencsés úgy kísérletezni , hogy nem mi irányítjuk a kísérleteket !
Még az indításáról sem volt előzetes megbeszélés .
- A további üzemeltetési problémák megelőzése érdekében kérem a fölös és nyers iszapok kiadott mértékű
napi elvételét pontosan betartani . Még azon az áron is , ha nem tudjuk a rothasztón keresztül „átküldve”
stabilizálni az iszapot .
- A telepi laboreredmények egyébként kifogástalanok . (6. melléklet)
2014.11.17.
Jelentés
2014.11.11.
Jelentés
2014.11.03.
A keszid szvt telepen szeptember végére (24) értük el az eddigi minimális szárazanyag szintet (4,7 4,5 mg/l),
ez a szint október végére már visszaemelkedett 7,0 6,1 mg/l szintre ami mára még tovább emelkedett . Ebből
arra következtetek , hogy továbbra sem vesszük el a technológiai utasításban előírt iszapmennyiségeket . Erről
továbbra sem kaptam érdemi információkat , tájékoztatást . (A mellékelt levelem ellenére sem .)
Meggyőződésem , hogy a mellékelt jelentésben szereplő hibák ellenére is létezik „műszaki megoldás” , - még ha
jelentős többlet munkát eredményez is , - nem engedhetjük meg a telep tönkre tételét ! Már jelentős felúszó
hab mennyiség jelent meg a műtárgyak tetején , visszajutottunk a hónapokkal ezelőtti állapotokhoz .
Mire várunk ?
Ismételten kérem a szükséges műszaki intézkedések megtételét .
2014.10.30.
Jelentés
2014.10.21.
A mai napon ellenőriztem a telep technológiai beállításait , és az alábbi észrevételeket teszem :
- A telep továbbra is kiegyensúlyozottan , biztonságosan üzemel ,
- az iszapkoncentráció nagyon lassan 5,5 – 6 g/l körüli értéken stabilizálódik , (egész hónapban)
- a műtárgyak többsége gyakorlatilag hab- és felúszó anyag mentes ,
- az anoxikus medencék elején van „minimális” habképződés , (ami nem volt) ,
- ami az esti csúcsterhelések alatti 4-5 órás oxigén hiányos időszakoknak „köszönhető”,
- mivel az 5 fúvóból csak 3 üzemképes , (a 3-as régóta nem üzemel , a 2-es szétszedett
állapotban várja a felújítást szintén huzamosabb ideje)
AZ ÜZEMBIZTONSÁG ÉRDEKÉBEN SZÜKSÉGES LENNE MÉG EGY FÚVÓ MIELŐBBI ÜZEMBE ÁLLÍTÁSÁRA !
- A nappali időszakot három fúvó is megfelelően ellátja , de csúcsterhelésnél 0,7 mg/l O2 értékre csökken
az oldott oxigén értéke . Ez kevés .
- A fölösiszap elvétel továbbra is 200 m3/nap, ami az előülepítőbe kerül . ha kiépül a kért kevert iszap gépi
sűrítési lehetősége , a teljes iszapmennyiség a rothasztóba juttatható , és várhatóan 20-22 % körüli lesz a
préselt iszap szárazanyag tartalma a jelenlegi 18,5 % -hoz képest .
A telepen az üzemelés rendben , az előírt módon történik .
2014.09.03.
keszidn egyértelműen növelni kell a vas-só adagolást , átmenetileg 550 ml/perc értékre.
Mást most ne változtassunk.
2014.08.26.
Jelentés
2014.07.22.
Jelentés
2014.07.04.
Jelentés
2014.06.13.
Jelentés
2014.06.06.
Jelentés
2014.05.28.
Jelentés
2014.05.26.
Jelentés
2014.05.22.
A mellékelt jelentésben leírtakon egyelőre ne változtassunk, viszont segítségeteket
kérem abban, hogy
- sürgessük meg a 2-es anoxikus medence keverőjének javítását, mivel sajnos
a keverő hiánya miatti kiülepedések miatt visszafordult az a kedvező tendencia, hogy
az 1-es és 2-es utóülepítőről szinte eltűnt a felúszó anyag, a levegőztetőkön egyre több
helyen lát szik a vízfelület, azaz jelentősen csökkent a hab mennyisége.
Jövő héten valószínűleg folytatjuk az iszapszintek csökkentését a fölös iszap elvétel
növelésével, de a hét végén ne kockáztassunk.
Maradjunk ezeknél az elvételi mennyiségeknél , és figyeljük az
- előülepítő iszapszint változását
- valamint az oldott O2 szinteket.
2014.05.20.
Jelentés
2014.05.13.
Jelentés
2014.05.10.
Jelentés
2014.05.09.
Jelentés
2014.05.08.
Jelentés
2014.05.07.
Jelentés
2014.05.05.
Jelentés
2014.04.24.
Jelentés
2014.04.22.
Jelentés
2014.02.18.
Egyértelmű véleményem, hogy a keszid szvt telep legkritikusabb pontja az utóülepítők alulméretezettsége, kis kapacitása.
A biztonságos üzemeltetés érdekében mielőbb , egy a 3 sz utóülepítővel azonos kapacitású utóülepítő létesítésére lenne szükség.
Az iszap recirkulációs szivattyúk meleg tartalék ellátását és szabályozhatóságát is javaslom megoldani.
(Amúgy azokat is alulméretezettnek tartom.) A javasolt vész zápor tározó hány m3-es lenne ?
Ennek ismerete nélkül nem tudok állást foglalni.
A Piral 5 használatát sohasem , egyetlen telepen sem támogattam.
2014.01.22.
Jelentés
2013.08.08.
Nem változtatunk a beállításokon.
2013.06.26.
Ahogy az Viki nagyszerű jelentéséből is kitűnik, keszid egyre szebb arcát mutatja.
Persze nem tökéletes , de a körülményekhez és lehetőségekhez képest igen!
Külön öröm, hogy eddig nem a Malatech Kft által javasolt újra indulunk a kályhától megoldást
választottuk, hanem a február végétől alkalmazott lassú, de folyamatosan jó eredményeket biztosító,
körültekintő, nagy odafigyelést igénylő üzemeltetést.
Köszönöm Gyuri.
Szeptemberig nem lesz problémánk, aztán kell ismét nagyon figyelni.
Javaslom figyelni , ugyanis jelenleg 5,2 5,8 sza tartalommal üzemelünk, azaz nemhogy nem
csökkentettük de lassan növeltük az iszapkoncentrációt. Még van bőven levegő, de figyeljünk,
lassan veszélyes zónába kerülünk.
Az ammóniát már most is veszélyesen "túltisztítjuk", fölösleges kockázat szerintem.
Ezen a telepen nyáron a 4,5-5,5 közötti iszapkoncentráció az ideális.
Még egyszer gratulálok a telep szebb mint vártam, és biztonságosan tisztít.
2013.05.16.
Mikor ezt a levelemet írom, remélhetőleg már sikeresen túl vagytok a szombati (tegnapi) nyílt napon, és sikeresen
zárult minden , legalább is az eredmények erre engednek következtetni.
Az eredmények mellé ugyancsak mellékelem a korábbi „javaslataimat” a telep 15-i felkészítésére vonatkozóan, és
külön örülök, hogy az üzemmenet elsősorban ennek megfelelően történt (az iszapsűrítő üzemeltetését kivéve, de
azt pedig sikerült beállítani és iszapmentes csurgalék vizet produkálni. Ez nagyon fontos!).
Javaslatom lényege az iszapszint 4-4,5 g/l körüli max. csökkentése bevált, az eredmények tökéletesek. A jelenleg
alkalmazott iszapkoncentráció 4,5-5,0 g/l, nem kellett 2,5 körülire csökkenteni, és ezzel meghiúsítani a tegnapi nyílt
nap kiváló eredményeit.
Amúgy a Malatech Kft alábbi levele is alátámasztja az iszapszerkezet jelentős és folyamatos , lépésről-lépésre javulását.
Továbbra is ezt az utat „javaslom”, most őszig nem várható jelentős fonalasodás ha odafigyelünk.
Gyuri, gratulálok.
2013.05.13.
Tisztelt Urak!
Küldök egy kis képregényt, a Zooglea szaporulat visszaszorulásáról szól. Egy oszlopban vannak
az azonos dátumhoz tartozó képek (Gram-festett), és 3 oszlop van, a 3 mintavételi időpontról.
Van jó hír is, meg rossz is. A jó az, hogy a zooglea lassan de biztosan szorul vissza. A rossz
hír pedig az, hogy a helyzet még minden, csak nem megnyugtató, mivel még azért gazdagon jelen
van, ami időzített bombának felel meg.
A szombati ünnepségnek alacsony rizikóval neki lehet vágni, de a fölöselvételt fokozni kell
utána, kevés ez ami most van. Tudom, hogy Gyuri nem akar az ünnepségig kockáztatni, azt is
tudom, hogy be lett állítva a sűrítő jól, de mindannyian tudjuk, hogy nem tudtunk lemenni
a célul kitűzött eleveniszap koncentrációig (ebben csak egy előny volt, hogy a nitrifikáció
meg sem ingott), így a problémát mérsékeltük jelentősen, de nem számoltuk fel.
Kedvező, és várakozásnak megfelelő, hogy a Zooglea szaporulat mellett a Microthrix szaporulat
is visszaszorult, a fonalasszám csökkent. Az is kedvező, hogy a pehelyméret folyamatosan nő,
az iszap ülepedése javul.
A fölöselvételt fokozni kell ideiglenesen, hogy megnyugtató megoldása legyen a problémának.
Természetesen a jelentős mértékű javulás miatt, már nem szükséges 2.5 g/l-ig lemenni a
szárazanyaggal, de markáns csökkentés szükséges. Ha eltűntek a Zooglea jelei, lehet
természetesen csökkenteni fokozatosan az elvételt, növelni az iszapkort, és visszaállni
a normál üzemelésre.
Szombatig nem javasolt semmilyen változtatás, de utána a fentiek javasoltak részünkről.
Kérem szíves értesítésüket a döntésről.
Köszönettel:
Szabolcs Malaczko
2013.05.13.
A mai telep bejárással, ellenőrzéssel kapcsolatban az alábbi észrevételeket teszem:
- Az éjszaka folyamán ismét komoly mértékű iszapelúszás történt , a mintákból
ítélve este 21:00-24:00 óra között. Ennek csökkentésére ill. megelőzésére az
alábbiakat rendelem el :
- A mintavételt követő napokon éjszaka a csúcsterhelést követően megemelt
maximális iszap recirkuláció alkalmazása mellett 0:00-órától reggel 7:00-óráig
folyamatosan „fölözzük” az utóülepítőket, állandó felügyelet és a fölöző szint
utána állítása mellett.
- Kérem pontosan kidolgozni a kotró sebességek növelésére legegyszerűbb
megoldást (új motor, áttétel módosítás) és mielőbb megvalósítani az elkép-
zeléseket. 30 perc körül lenne az ideális érték.
- Kérem sürgetni azt a fölös iszap vezeték kiépítést, melynek nyomvonalát már
hónapokkal ezelőtt egyeztettük, és melynek segítségével folyamatos lehet az
iszapelvétel az előülepítőre. Sokat segít az üzemeltetés biztonságán.
- A hétvégi iszapprés hibája megmutatta, hogy mindkét présnek üzemképesnek
kell lennie probléma estén. A tartalék gép attól tartalék, hogy bármikor bevethető.
- Az , hogy a telepi csurgalékvíz hálózat átmérője kicsi, hátul akna kiöntés lehet ha az
iszappréssel egyidejűleg utóülepítő fölözés is van, azt mutatja, hogy a fölözéssel
vigyázni kell (állandó felügyelet, fölözőszint utána állítás folyamatosan), esetleg
akna magasítással enyhíteni lehet a problémán.
- Az iszap elvételeket változatlanul hagyjuk.
- A telep elejére adagolt 0,5 kg BIOCLEAN adalékanyagot javaslom megszüntetni, és a
3 kg anyagot megosztva mindkét adagoló egység biológia műtárgyak elé telepítésével
javasolom 1,5-1,5 kg/sor/nap arányban adagolni.
- Kérem a vas-só adagolás mértékének 10%-os emelését a foszfor túllépések megelőzése
érdekében.
- A telep leggyengébb pontjai továbbra is a túlterhelt utóülepítők, fejlesztési lehetőség
esetén azonnal javaslom a negyedik utóülepítő megépítését.